NATFITT

Gyere és mozogj velünk!A motiváció elindít. A megszokás mozgásban tart.

Rövid éttekintés

 

Mint testnevelő tanár végzettségű házaspár 2014. évben határoztunk úgy, hogy szeptembertől elindítjuk általános mozgásfejlesztő foglalkozásunkat.

A foglalkozás névválasztása nagyon egyszerű indokból lett NATFITT, mert akkor másfél éves kislányunkat Natinak hívják, így a fitt toldalékkal kiegészülve történt meg az elnevezés.

Az első „tanévet” a Barcsi Arany János Általános Iskola tornatermében tartottuk, heti két alkalommal.

Az első foglalkozáson a gyerkőcök kicsit bátortalanul kezdték meg az edzést, de később feloldódtak. Ügyességük már az első foglalkozáson is látszott és sokat fejlődhettek ezen időszak alatt.

A közös bemelegítéssel, játékos akadálypályával kezdődött minden foglalkozás.

Utána korcsoportok szerint kettéválasztva zajlottak a foglalkozások a terem két térfelén.

Az egyik csoport tornagyakorlatokat, míg a csoport másik fele labdás gyakorlatokat végzett. A foglalkozás felénél csere történt, hogy mindenki gyakorolhassa a másik sportágat is. Ez követte az alap elképzelésünket, hogy nem egy sportágban, hanem általános jelleggel fejlődjenek a kicsik.

(Volt olyan gyerek, aki karral alig tudta megtartani magát, a végére pedig önállóan kézállást mutatott be, hajlékonyságuk „kis” fájdalommal fejlődött, összességében a kicsiktől a nagyokig mindenki, mind koordinációs és kondicionális szinten fejlődött)

A 2015-2016-os tanévet új kislány születése miatt :) és egyéb problémák miatt ki kellett hagynunk :(

Azóta is többen érdeklődtek a foglalkozásokról, aminek nagyon örülünk!

Várjuk továbbra is a jelentkezéseket!

Adri és Attila



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 10
Heti: 11
Havi: 113
Össz.: 50 381

Látogatottság növelés
Oldal: Rövid áttekintés
NATFITT - © 2008 - 2024 - natfitt.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »